Az ajánlat:

1 órás sétahajózás a Dunán, Budapest legszebb pontjainak érintésével

Egyórás sétahajózásunk során fővárosunk épített és kulturális örökségeivel, lebilincselő Duna-parti látképével ismerkedünk meg a Margit hídtól egészen a Rákóczi hídig.

Budapest egy egészen új oldaláról mutatkozik meg. Az idegenvezetéssel egybekötött kirándulásunk alkalmával bepillantást nyerünk a meghatározó épületek kulisszatitkaiba, de sok újdonságot hallhatunk a kevésbé ismert helyszínekről is. Lerántjuk a leplet a Lánchidat övező legendáról, a Gellért-hegyi titkos boszorkánytalálkozókról, de megtudjuk azt is, hogy mivel is kereste kenyerét a Buchwald cég a Duna-Korzón.

A Batthyány téri kikötőből elindulva elhajózunk a Margit hídhoz. A híd, mely Arany Jánost is megihlette a Hídavatás című balladájának megírásakor, megannyi titkot rejt, ahogyan a szomszédos Margit-sziget is, idegenvezetőnk mindenre fényt derít.

Ezt követően megcsodáljuk a budai oldal messziről jól kivehető nevezetességeit is. Sok érdekességet hallhatunk az UNESCO Világörökségi Duna szakaszról, a budai Várnegyedről, a Siklóról, a Halászbástyáról, a Sándor-palotáról, a Gellért-hegyről, a Sziklakápolnáról és a Gellért Fürdőről is. Megtekintjük a pesti oldalt is: a Steindl Imre tervezte gyönyörű Országházat, a Citadellát, a Vigadót, a Művészetek Palotáját. Programunk végeztével a Batthyány téren búcsúzunk, hogy az esti fényekben gyalogosan, önállóan is bejárhassák a kedvelt helyszíneket.

Időpontok: ​​​

  • 2019. május 26. vasárnap, Gyermeknap, 15.00 (gyülekező 14.40-től),
  • 2019. június 21. péntek 17.30 (gyülekező 17.10-től),
  • 2019. július 19. péntek 17.30 (gyülekező 17.10-től),
  • 2019. augusztus 16. péntek 17.30 (gyülekező 17.10-től),
  • 2019. szeptember 13. péntek 17.00 (gyülekező 16.40-től).

Fontos információk

Felhasználható:

2019. szeptember 13.-ig


Facebook értékelés

Bejelentkezés: +36 30 592 6107, info@pannoniatravel.hu, vagy 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. épület, 1. em. (Flórián Udvar). Az utazás megkezdéséhez a voucher beváltására és az utazási szerződés megkötésére van szükség, amelynek a voucher vásárlását követő 48 órán belül kell megtörténnie.

Oszd meg másokkal!

Sétahajózás Budapest szívében, a Pannonia Utazási Irodától
18 vásárlás
IDEGENVEZETÉSSEL!
-42%
2.390 Ft
1.390 Ft
Maximum 250 voucher
megveszem

Beváltás helyszíne

 

Partner neve: Pannonia Program és Utazási Iroda

Cím:
Batthyány téri Hajóállomás
Útvonal tervezés

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 12:00-18:00

Elérhetőségek:
Telefonszám: +36305926107
E-mailcím: info@pannoniatravel.hu
Webcím: www.pannoniatravel.hu
Facebook: Kattints ide!

Sétahajózás Budapest szívében, a Pannonia Utazási Irodától
2.390 Ft 1.390 Ft
42%
hátralévő idő
eladva18
megveszem
1.390 Ft megveszem

Az ajánlat:

1 órás sétahajózás a Dunán, Budapest legszebb pontjainak érintésével

Egyórás sétahajózásunk során fővárosunk épített és kulturális örökségeivel, lebilincselő Duna-parti látképével ismerkedünk meg a Margit hídtól egészen a Rákóczi hídig.

Budapest egy egészen új oldaláról mutatkozik meg. Az idegenvezetéssel egybekötött kirándulásunk alkalmával bepillantást nyerünk a meghatározó épületek kulisszatitkaiba, de sok újdonságot hallhatunk a kevésbé ismert helyszínekről is. Lerántjuk a leplet a Lánchidat övező legendáról, a Gellért-hegyi titkos boszorkánytalálkozókról, de megtudjuk azt is, hogy mivel is kereste kenyerét a Buchwald cég a Duna-Korzón.

A Batthyány téri kikötőből elindulva elhajózunk a Margit hídhoz. A híd, mely Arany Jánost is megihlette a Hídavatás című balladájának megírásakor, megannyi titkot rejt, ahogyan a szomszédos Margit-sziget is, idegenvezetőnk mindenre fényt derít.

Ezt követően megcsodáljuk a budai oldal messziről jól kivehető nevezetességeit is. Sok érdekességet hallhatunk az UNESCO Világörökségi Duna szakaszról, a budai Várnegyedről, a Siklóról, a Halászbástyáról, a Sándor-palotáról, a Gellért-hegyről, a Sziklakápolnáról és a Gellért Fürdőről is. Megtekintjük a pesti oldalt is: a Steindl Imre tervezte gyönyörű Országházat, a Citadellát, a Vigadót, a Művészetek Palotáját. Programunk végeztével a Batthyány téren búcsúzunk, hogy az esti fényekben gyalogosan, önállóan is bejárhassák a kedvelt helyszíneket.

Időpontok: ​​​

  • 2019. május 26. vasárnap, Gyermeknap, 15.00 (gyülekező 14.40-től),
  • 2019. június 21. péntek 17.30 (gyülekező 17.10-től),
  • 2019. július 19. péntek 17.30 (gyülekező 17.10-től),
  • 2019. augusztus 16. péntek 17.30 (gyülekező 17.10-től),
  • 2019. szeptember 13. péntek 17.00 (gyülekező 16.40-től).

Fontos információk

Felhasználásható: 2019. szeptember 13.-ig Facebook értékelés

Bejelentkezés: +36 30 592 6107, info@pannoniatravel.hu, vagy 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. épület, 1. em. (Flórián Udvar). Az utazás megkezdéséhez a voucher beváltására és az utazási szerződés megkötésére van szükség, amelynek a voucher vásárlását követő 48 órán belül kell megtörténnie.


Beváltás helyszíne

Partner neve:
Pannonia Program és Utazási Iroda
Cím:
Batthyány téri Hajóállomás
Nyitvatartás
Hétköznapokon: 12:00-18:00
Elérhetőségek:
Telefonszám: +36305926107
E-mailcím: info@pannoniatravel.hu
Webcím: www.pannoniatravel.hu
Facebook: Kattints ide!

Válassz egy változatot

megveszem