Az ajánlat:

Egy olyan szolgáltatás, amely felejthetetlen élményt nyújt mindazok számára, akik valamilyen programban vagy túrában részt vesznek. Garantált a baráti hangulat, mind a túrán résztvevők és az erdő lakói között. Szeretnénk, hogy mindenki kilépjen a komfortzónájából, ismerje meg a természetet, “érezze magát szabadon”. Az itt elsajátított tudás, fejlődés mellett az emberek feszegethetik határaikat, tűrőképességeiket, erőnlétüket, kitartásukat és teljesítményüket egyaránt, illetve félelmeikkel is szembenézhetnek.

KIDS HIKING

A túra megtervezésekor az volt a cél, hogy a modern kor gyermekei ne csak a virtuális térben éljenek a négy fal között, hanem ugyan úgy tudják értékelni és szeressék a természetben eltöltött időt, ez a későbbiekben megtérülő dolog, hiszen a mai felgyorsult világban célirányosan oda kell figyelnünk az egészségünkre és közben távol maradnunk a káros, szmogos levegőtől, ami manapság a legtöbb várost érinti már. Élményekben gazdag, direkt a gyereknek tervezett programokkal szeretnénk megszerettetni velük a természetjárást.

EASY HIKING

Az Easy Hiking túrák azon emberek számára lett kigondolva, akik nem rendelkeznek erős kitartással, magas erőszinttel és olyan túrák, ahol nem az a cél, hogy vért izzadjunk és a határainkat feszegessük, hanem az, hogy egy kellemes napot töltsünk el az erdőben a fák suhogása és a madarak csicsergése, esetleg a hó vakító csillogása kísérje végig utunkat, miközben a már harapható friss levegő lazítson el minket és estére a kellemes fáradtságérzet nyomjon minket mély álomba.

 SENIOR HIKING

Senior Hiking túránknál a fő célunk az volt, hogy az idősebb korosztályok is részt vehessenek élmény programjainkban. Itt nem a rohanó tempón van a hangsúly és nem is a határfeszegetésen, hanem azon, hogy bandukolva, egyes részeknél meg-meg állva olvadjunk bele a természetbe. A túra közbeni megállás során sok érdekes dolgokba ütközhetünk, például az érdekesnél érdekesebb gyógynövényekbe. Itt a nap végére, ha nem is a kimerültség, de talán a gondolkodás fog ágyba ringatni minket, hogy mennyire szép és érdekes túrában volt részem.

DOGS HIKING

Mikor megyünk már? (Ennél a túránál is ez a kérdés merül fel?)…vajon a gazditól vagy a kutyustól halljuk?…Ebben a túrában a kutya-gazdi kapcsolata közötti összhangra lesz szükség. Viszont ugyan olyan nehézségi szintek között lehet választani, mint az előbb felsorolt túráknál ( Easy, Medium, Exreme), csak oda kell figyelni, mind a gazdi, mind pedig a kutyus erőnlétére, kitartására, hiszen senki nem szeretné fele úttól cipelni kutyusát.

AMIT NE FELEJTSETEK EL

1. Mindig időjáráshoz megfelelően öltözzetek
2. Mindig legyen a táskátok alján egy pár tiszta és száraz zokni
3. Téli és esősebb időszakokban kerüld el a sportcipőt, válasszatok inkább egy jó túrabakancsot. A sportcipő hamar megszívja magát vízzel és nehezen is szárad.

MI A NOMÁD ÉTELCSOMAG?

Nem mást, mint. Tábortűz melege, finom illatok és alap élelmiszerek.
Mindenki kap egy nomád élelmiszercsomagot, amit a későbbiek folyamán együtt fogunk elkészíteni vacsorának/ebédnek, illetve napközben is tudsz belőle nassolni.

Fontos információk

Felhasználható:

2019. május 31.-ig

Facebook értékelés

Bejelentkezés: +36 30 420 5959. A túrák Noszvaj-Síkfőkút részéről indulnak. A túráknak minden esetben a Bükk-hegység ad otthont.  Voucheredet egyszerűen, OKOSTELEFONON váltsd be partnerünknél. Internetkapcsolattal nyisd meg a vouchert az emailfiókodból vagy profilodból és nyomj rá a QR kódra, partnerünk rábök az elfogadásra és már kész is. Egyéb esetekben nyomtatva is elfogadják.

Oszd meg másokkal!

Beváltás helyszíne

Partner neve: Elveszett Utakon

Cím:
3325 Noszvaj, Gyöngyvirág u. 30.
Útvonal tervezés

Nyitvatartás:
Egyeztetés szerint!

Elérhetőségek:
Telefonszám: +36304205959
E-mailcím: info@elveszett-utakon.hu
Webcím: https://elveszett-utakon.hu
Facebook: Kattints ide!

Az igazi túra élmény 1 fő részére, az Elveszett Utakontól
9.000 Ft 4.990 Ft
45%
hátralévő idő
eladva9
4.990 Ft megveszem
megveszem ajándékba adom

Felhasználásható: 2019. május 31.-ig Facebook értékelés

Bejelentkezés: +36 30 420 5959. A túrák Noszvaj-Síkfőkút részéről indulnak. A túráknak minden esetben a Bükk-hegység ad otthont.  Voucheredet egyszerűen, OKOSTELEFONON váltsd be partnerünknél. Internetkapcsolattal nyisd meg a vouchert az emailfiókodból vagy profilodból és nyomj rá a QR kódra, partnerünk rábök az elfogadásra és már kész is. Egyéb esetekben nyomtatva is elfogadják.

Beváltás helyszíne

Partner neve:
Elveszett Utakon
Cím:
3325 Noszvaj, Gyöngyvirág u. 30.
Nyitvatartás
Egyeztetés szerint!
Elérhetőségek:
Telefonszám: +36304205959
E-mailcím: info@elveszett-utakon.hu
Webcím: https://elveszett-utakon.hu
Facebook: Kattints ide!
megveszem