Az ajánlat:

A csomag tartalma: - 1 db SmartWatch okosóra - 1 db USB Töltőkábel

Eljött a jövő!

Az idő amikor a csuklónkról intézhetünk mindent amihez eddig több, kisebb nagyobb készülékre volt szükségünk.

Ez a fantasztikus eszköz nem egy egyszerű óra, hanem mobiltelefon, fényképezőgép, kamera, stopper, ébresztő óra, alvásfigyelő és még sok hasznos funkciót ellátó készülék egyben.

Okosóránkat kétféle módban tudjuk egyszerre, egymidőben használni, Bluetooth és SIM módban.

Ez azt jelenti, hogy okosóránk bejövő hívás esetén kijelzi, ha a csatlakoztatott telefonra érkezett hívásunk, vagy esetleg közvetlenül az órába helyezett SIM kártyához tartozó telefonszámra.

Ez természetesen érvényes a szöveges üzenetek esetében is.

Valamint fordítva is ugyanígy működik.

Amikor hívást szereténk kezdeményezni az óráról, vagy SMS-t küldeni, kiválaszthatjuk, hogy az órával összekapcsolt telefonról szeretnénk indítani a hívást/küldeni az SMS-t, vagy közvetlenül az órába helyezett SIM kártyáról.

A készülék funkciói SIM kártya nélküli módban is elérhetőek.

Ennek az okosórának különlegessége hogy rakhatunk bele SIM kártyát is, így akár telefon nélkül, önállóan is használhatjuk!

dz09 black leirasba 

A kép illusztráció

Tulajdonságok:

- SIM kártya foglalat, MICRO SIM KÁRTYA

- Telefonálásra alkalmas

- TF kártya foglalat

- Szíj anyaga: Szilikon

- Beépített akkumulátor: 380 mAh

- Töltési idő: 3 óra

- Készenléti idő: kb. 8-10 óra

- Beszélgetési idő: 6 óra

- Nyelv: Angol

- Hívás fogadás/indítás, üzenetküldés

- Pontosan olyan, mint egy okostelefon

- Felvehető hívások

- Bluetotth-al a telefonhoz csatlakozik és a felvett hívások meghallgathatók

- Hangfelvevő

- Bluetooth kapcsolat

- Értesítő

- Ha SMS, twitter üzenet vagy facebook bejegyzés érkezik a csatlakoztatott telefonra, automatikusan jelez

- 0.3MP kamera

- A beépített kamerával készíthetők képek vagy az okostelefon kamerája távirányítható

- Kijelző mérete: 1.54 (hüvelyk)

- Felbontása: 240 x 240

- Képernyő típusa: TFT LCD

- Támogatott memóriá kártya: 8 Gb

- A legideálisabb kijelző biztosítja a kiváló élmény

- Ha a csatlakoztatott telefonnal megszakad a bluetooth kapcsolat automatikusan jelez az óra

- MP3 & WAV lejátszása és MP4 videólejátszás

- Külső microSD kártyáját csatlakoztatva lejátszhatja élményeit

- Lépésszámláló funkció

- Nem csak a lépéseket, de a távolságot is számolja ez az okoseszköz

- Ébresztő! funkció

- Ha sok ideig ül egy helyben beállíthatja, hogy bizonyos időnként figyelmeztesse a mozgásra

- Megjegyzés! Csak a következő GSM hálozatokban működik: GSM 850/900/1800/1900MHz

Fontos információk
Felhasználható:

2019. szeptember 6.-ig

Facebook értékelés

A megrendelt termékek maximum 5-6 munkanapon belül kerül szállításra, néhány termék esetén ez az idő lehet rövidebb is. A szállítási napon értesítést küldünk.

Oszd meg másokkal!

Beváltás helyszíne

Partner neve: dealEXTRA Termék

Cím:
2220 Vecsés, Telepi út 23/A
Útvonal tervezés

Nyitvatartás:
H-Cs 10:00-16:00, P 09:00-16:00

Elérhetőségek:
Telefonszám: +36 1 255 0222
E-mailcím: irjnekunk@irjnekunk.hu
Webcím: https://dealextra.hu/
Facebook: Kattints ide!

DZ09 SIM kártyás SmartWatch okosóra - többféle színben
21.990 Ft 4.490 Ft
80%
Lejárt
eladva4

Felhasználható: 2019. szeptember 6.-ig Facebook értékelés

A megrendelt termékek maximum 5-6 munkanapon belül kerül szállításra, néhány termék esetén ez az idő lehet rövidebb is. A szállítási napon értesítést küldünk.

Beváltás helyszíne
Partner neve:
dealEXTRA Termék
Cím:
2220 Vecsés, Telepi út 23/A

Nyitvatartás:
H-Cs 10:00-16:00, P 09:00-16:00

Elérhetőségek:

Telefonszám: +36 1 255 0222
E-mailcím: irjnekunk@irjnekunk.hu
Webcím: https://dealextra.hu/
Facebook: Kattints ide!

Kihagyhatatlanok!